udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Szibert István
2004. november 30.
A Magyar Állatorvosok Világszervezete nov. 19–20-án tartotta idei konferenciáját Budapesten, amelyen mintegy harminc háromszéki állatorvos is részt vett. Dr. Szibert István elnök, majd Szabó Vilmos államtitkár köszöntötte a megjelenteket. A találkozó különleges missziója a szakmai, emberi kapcsolatok, az együvé tartozás megerősítése volt. Nincs magyar tudomány magyar tudományos nyelv nélkül – hangzott el konferencián. Az erdélyiek részéről dr. Sikó Barabási Sándor főorvos-igazgató tartott előadást. Befejezésként levetítették a Trianon című filmet, melyről az alkotóval és meghívottakkal folyt beszélgetés. A közös nemzetépítés feladatait Duray, a lelki együvé tartozás fontosságát Koltay hangsúlyozta. /Dr. Gyerő Dávid: Magyar állatorvosok találkoztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 30./
lapozás: 1-1